Megpróbálom nem elkövetni azt a hibát, mint sokszor - nem írni azonnal és aztán hagyni feledésbe merülni az emlékeket. Szóval.
Mivel ideköltöztünk, hát szinte kézenfekvő, hogy az összes létező tatai futóversenyen részt vegyek. Mondjuk egyet kapásból ki is hagytam, de az elég drágának tűnt. De ezt a minimaratont nem akartam elmulasztani, már csak azért sem, mert Peti barátom mondta, hogy jönnek a sógorával. Kiválló.
A versenyre péntek délután, előző nap neveztem, mert így még ötszáz kemény forinttal olcsóbb is volt (további négyszázat spórólhattam volna, ha van Tata kártyám, de még nincs) és nem is akartam kapkodni. Azért is jó volt, hogy kimentem, mert tudtam két szót beszélni egy sráccal akinek polar v800 figyelt a csuklóján. Na ez remélem egy másik post lesz :)
Szóval másnap jöttek Petiák, jött a család is, jó, hogy frankón le lehet ülni az albi kertjében.
Kikocogtunk a versenyre (ez is mekkora már, hogy itt van pár sarokra az egész), kicsit vártunk, izgultunk, aztán elkezdődött. Chipes időmérés, nem semmi.
Nem voltunk kevesen, ehhez képest nagyon nem volt gond az előzgetéssel. Udvariasan hátúlról indultam, 5:20-ban akartam kezdeni, hogy aztán majd meglátom. A mostani futások tempójához képest ez elég merész tempó volt.
De aztán legnagyobb meglepetésemre nem lassultam, sőt! végig előzgettem és mondhatni végig egyben voltam, jól ment a futás. Élveztem a versenyzést, ahogy egyre több és több embert előzök le, meccselek kicsit ezzel-azzal. Végül 1 óra 3 perccel abszolváltam a 12.2 kilómétert. Egész elől végeztem, mármint úgy az első harmad vége felé.
Másnapra elég komoly izomlázam lett, még ma is éreztem. Egyenlőre nem tudom mi lesz a következő verseny, de született egy komoly elhatározás: Ironman újra, 2017-ben.
Most aztán leírom még ameddig friss az élmény. Két helyről is ajánlották ezt az emlékversenyt, pont jól is jött ki, mert Tatán volt, volt táv a fiamnak is és egy tempós 14 km jól jött a jövő szombati Siófok félmaraton előtt. Az időjárás is ígéretes volt és be is jött. Volt ugyan eső tegnap, de egy kevés sáron kívűl semmi nem volt. 
Kimentünk időben, de csak azért jött ez össze mert nagyon közel volt :) volt parkoló, minden ideális. Márkot elláttam jótanáccsal, aztán beálltunk a gyerek rajthoz. Meglepődtem, hogy milyen kevés kiskölök jött el. Rajt. Márk persze nekiiramodott, mintha 200 métert kéne futni. Nem akart leszakadni az elejétől. Aztán beálltunk egy tűrhető tempóra, de még ekkor is féltem, hogy be fog halni. Fordító és még mindíg ment neki. Kicsit lassultunk a vége felé, de átlag 5 percessel (!!!) behúztuk. És ami a legjobb, hogy ezzel dobogóra is tudott állni. Büszke vagyok rá.
Délben jött a két körös, 14 kilis táv. Gondoltam elindulok 5 percesben, aztán meglátjuk tudom-e tartani. Kicsit féltem, mert elég sok gyorsnak kinéző csóka gyűlt össze. Naszóval toltam a tempót, néha gyorsabb voltam, néha kicsit kimentem, de összességében jól ment. Jó a V800-ban, hogy automatikusan köridőt mér egy kilinként és zizeg is, ergo le lehet csekkolni a tempót. Volt társaságom is, de az első kör második felében leszakadt rólam. Aztán be tudtam előzni pár embert. Jött a második kör, mondom tartom a tempót ameddig megy. Két újabb embert meg tudtam még előzni, bár engem is megelőzött valaki. Jó érzés volt, hogy megy, van bennem szufla. Kerek öt perces átlaggal lement a 14.1 km, de sajnos még korosztályos dobogót sem csíptem meg. Talán majd egyszer.
