2013. január 29., kedd

sportorvos


Ma újból ellátogattam a sportorvoshoz, elsősorban azért, hogy a licenszt megszerezhessem. Na nem mintha bárhol is dobogós helyezés lenne kilátásban, de mégis. Mivel vidéki vagyok, ezért nem a Sportkórházba kell mennem (asszem halleluja), de helyben sincs sajnos, így Szigetszentmiklósra kell menjek. Tavaly, illetve párszor korábban már voltam és azt kell mondjam, határozottan fejlődik az eljárás. A doki ugyanaz az idős ember, totál ugyanazokkal a poénokkal évről évre (úszni tud? na és biciklizni?), de tavaly és idén már elküldött EKGra is. Korábban a fenti keresztkérdések után rányomta a bélyegzőt a lapomra.
De a lényeg, hogy korábban hiába próbáltam időpontot kérni vagy ha kaptam is, akkor is tömegek vártak, szóval egy merő nightmare volt, mára odáig jutott a SzSztmiklósi egészségügy, hogy sorszámot kap az ember, behívják és az egész nem is tart olyan sokáig, mint ahogy az ember gondolja. Persze várni így is kell, szocio-drámákkal így is találkozunk a folyosón, várakozás közben, de mégis. Valszeg az EKG-s hölgynek felüdülés volt egy szűkszavú, hülyeséget-nem-kérdező, türelmes páciens. Odáig jutottunk, hogy megdicsérte az alacsony pulzusomat is. Hát röviden ennyi a mai történés, alig 10 után már az utcán voltam a sportorvosimmal: "alkalmas, versenyezhet".

2013. január 27., vasárnap

2013. január 24., csütörtök

gyónás

Ehh...hétfőn és kedden sikerült megállnom, hogy ne toljam tele az arcom este vagy még inkább késő este kajával. Hétfőn még futottam is este, kedden meg volt egy kis erősítés. De tegnap...ugyan reggel voltam úszni, de ez inkább ahhoz volt jó, hogy este könnyebben mondjam azt, hogy "á, majd holnap futok egy hosszabbat a mai rövid helyett" és besalátáztam, ami nem is lett volna baj, ha nem tűnik el bennem egy csokimikulás olyan este 10 körül. Ennyi. Máris 80 dekával többet mutatott a mérleg reggel. Ámde jó pont, hogy viszonylag időben fekszem már le aludni, ergo a pihenés dologban fejlődést mutatok.
Idén három triatlon versenyt is tervezek, egy olimpiai, egy közép és egy hosszú távot. Azt viszont tudom, hogy igazán nagyot csak akkor tudnék menni Nagyatádon, ha télen és tavasszal nem a fogyással kéne még bíbelődnöm, hanem egy kőkemény alapozást követően tudnák a gyorsításra, kombi edzésekre figyelni. És ehhez meg kell még találnom a jó család/munka/triatlon egyensúlyt is. 
Most fölösleges lenne 2014es célidőkkel dobálózni, a lényeg, hogy le kell menjek 80 kilóra és ott is kell maradjak.

2013. január 19., szombat

idekatt

És már megint egy új honlap, ezúttal sablon szerkesztős, ergo egy fokkal szebb :-)
Tehát, nincs más dolog, csak idekatt, de aztán naponta!!! ;-)

2013. január 16., szerda

semmi extra

Harmadik nekifutásra végre eljutottam az uszodába. Hétfőn a havazás miatt fordultam vissza, tegnap végül nem volt kedvem menni, de ma elmentem a sportmax-ba. továbbra is csak 900 Ft, cserébe cost saving megoldásként nem kapcsolták fel a villanyt a sátorban. Nem baj, megszokja a szem, csak fenn tudják tartani az uszodát! Egyáltalán nem úsztam sokat, a kötelező minimumot úsztam - 2 kilómétert. Elég fáradt, economy tempóban. De legalább mozogtam. Este még jó lenne futni egy rövidet legalább, ha lehet kint és nem csak a futópadon. Holnap meg görgőzni.
A testsúlyom az ünnepek alatt megint átlépte az igen kritikus 90 kilót, ez borzalmas. De ahogy visszajöttem dolgozni már meg is indult lefelé, ma reggel "csak" 89-t mázsáltam. Cél a 80 kiló tavaszra. Ehh. Let's see...

2013. január 15., kedd

új bejegyzés

haha. robog a webáruházunk, mondhatnám, de még csak mi, illetve párom aki iszonyat aktív. jó, mert rengeteget tanulunk. főleg internet alkalmazásokban fejlődtünk rengeteget.
na meg gyakorolunk is, én pl regisztráltam saját oldalt egy ingyenes felületen, még az is lehet, hogy össze majomkodok ide valamit: http://leodotheironman.fw.hu

2013. január 14., hétfő

idei első munkanap

So, be it! Eh. Elvileg ma jöttem volna úszni és fel is keltem meg minden, de az iszonyat hóesés és a megalassú közlekedés miatt végül úgy döntöttem inkább megfordulok és bejövök dolgozni. Azt hiszem jó döntés volt, mert:
1) így a bejárat közelében tudtam parkolni
2) sokat késtem volna úszásról, betettek volna 5 másik ember közé és megint újra kellett volna írni a ki-ki után indul szabályokat
3) kurvára nem volt kedvem ma úszni, igaz ha emiatt nem mentem volna, egyből megszegem pár újévi fogadalmam.

amúgy ami érdekes, hogy ma reggelre iszonyat mennyiségű hó esett, most hét óra lesz és még mindig esik, mint az állat. Idén ez az első munkanapom, remélem sikerül valami más lendületet vennem, mert ami van azt már unom.