2017. november 5., vasárnap

Icebug Vértes Terep Maraton 2017

Megpróbálom behozni a lemaradásom beszámolók terén.

Szóval ahogy arról írtam, nagy divat lett a terepfutás. Igen, divat. De egy jópofa és hasznos divat. Mivel Tatán lakom, közelebb került a természet, kedvet kaptam én is kipróbálni valami új dolgot. Ez meg közel van, jókor van, mert nem sokra rá Debrecen félmaraton amire pont jó felkészítő verseny. 

Szerencsém volt, még tudtam nevezni a rövid távra (14km 380m szint). Nem trtom magam jó tájékozódónak és nem tudtam hogy lesz mint lesz, lesznek-e előttem vagy totál eltévedhető lesz a pálya, ezért egy terepfutó ismerősömet kegkértem, hoyg fussuk be a pályát. Ezt pont egy héttel a verseny előtt meg is tettük, ráadásul négyen. Jó kis futás volt, nem volt egy bonyolúlt pálya és csodák csodája nagyjából meg is jegyeztem merre mentünk. Jó volt a strava-n visszanézni meddig van emelkedés, hány dombot kell megfutni stb, így az erőmet is be tudtam osztani a versenyen.

Kellemes napra ébredtünk, már amennyire emlékszem. Jó sok verda parkolt már mire odaértem. Rajtcsomag fel, ismerősök keresése. Ha jól rémlik senkivel sem találkoztam. Mivel elsőbálozó voltam, így szerényen hátulról indultam. Hiba volt. Jól kezdtünk, aztán olyan 4km enyhe emelkedő után fordultunk be az erdőbe. Tudtam, hogy innen keményebb lesz, sőt egy kis idő múlva mégkeményebb, de gyakorlatilag a táv felétől már csak ereszkedni kell. Meglepett, hogy mégis mennyien kezdtek el itt gyalogolni. Erős voltam, tudtam meddig kell menni, szóval én futottam. Sokáig. Aztán picit gyalogoltam. Aztán megint futottam. Ahogy a táv elfordult a félmaratoni távtól már nagyon kevesen maradtunk, de azért voltak emberek tisztes távolságban. 

Beértem. Egész jó idővel. Sőt, a 65 férfi indulóból 15. lettem. Hoppácsak. Konklúzió: jövőre ismét megyek, ugyanezen a távon, de előről indulok és megküldöm mint állat. 

2017. szeptember 8., péntek

résztávos edzés

Megvolt az első résztávos edzés! Hogy mi is ez? TAC, ahova a fiam jár atlétikára (futni), a két edző elindított egy futóedzés sorozatot felnőtteknek. OK. Az már kiderült, hogy fogalmazni nem tudok. A lényeg talán átjön tőszavakban is: rendszeres edzés, felügyelettel. Résztáv, pályán. Úgy, hogy meccselünk kicsit egymással, hajtjuk egymást, közben az edző mondja, hogy "ok, ez jó volt" és mondja az időt is. Na EZ rohadt motiváló. Yeah. És tegnap volt az első.

https://www.strava.com/activities/1172944488

Heti egyszer tudok ilyenre menni. Ami külön jó, hogy Edit meg keddenként fog járni, hasonlóra, csak ott nem a pályán, hanem a Csekén futnak. Reszkess félmaraton, mert jövök!
Egy negatívum is mára: a műtött térdem megint féjdogál, ott ahol a múltkor. Wazki, remélem nem fog előjönni megint mert nem tudom mit csinálok.

Hogy nem mentem ma reggel (sem) úszni

Hát így.
Van, hogy reggel dől el a dolog, amikor csörög az óra, de rohadtúl nincs kedvem menni.
Aztán van, hogy már este eldől amikor egy perccel túlnyúlok a még elfogadható lefekvési időn. Aztán ez az egy perc 5 perc lesz, aztán tizentöt, aztán végignézek párhuzamosan két van Damme filmet és hopp, hajnali egy.
Na hát a mai az egy ilyen volt.
Nincs semmi új :-(

2017. augusztus 20., vasárnap

2017. augusztus 18., péntek

Tervek holnapra (tatai féltáv)

Szóval akkor röviden:

Reális terv:
45 perc úszás
7 perc depo
3óra 20 perc keró
7 perc depó
2 óra 10 perc futás

6 óra 29 perc

Ideális terv:
40 perc úszás
5 perc depó
3 óra keró
5 perc depó
2 óra futás

5 óra 50 perc

2017. március 9., csütörtök

divat vagy mi?

Hát, hogy őszinte legyek általában nagy divatkövető vagyok. Ha valami nem is tetszik, de már mindenkin látom, hát tuti kipróbálom. Ez van. Most mit szégyeljem.

Szóval ez a terepfutás dolog most nagyon hype-olva van. Facebook csoport, Salomon reklámok, stb. Sőt már megy a sznobizmus is, hogy a buta aszfaltfutók, meg a terepfutók. Naszóval ha már van ez, akkor ki kell próbálnom nekem is, szóval indulok a Vértes Terepmaratonon, persze csak a mini távon. Na, kiváncsi vagyok.

2017. március 8., szerda

MR vizsgálat

Na, ma megvolt az MR vizsgálat. Még nem néztem meg a képeket, pedig itt lapul a táskámban a CD. Amúgy jó volt, Fehérvárra mentem, kb 1 óra kocsival. Magánklinika, sztem csak egy MR gép van bent (Siemens, nem GE :-( ). Potom 24 ezer pénz, de nem kellett hónapokat várni időpontra meg ott helyben sem. Mondjuk ami nehéz volt: mozdulatlanul feküdni 30 percig.

2017. március 6., hétfő

egy átlagos hétvége

Jól el lett baszva a hétvége sportszempontból.
Pénteken nem mentem futni mert fáradt voltam, de inkább lusta. Igy utólag.

Szombaton nem mentem úszni, mert a gyerek 10-től hivatalos lett volna egy szülinapi buliba. 8:15-kor kiderült, hogy mégsem 10-kor lesz hanem du 1-kor. OK. Este/délután tesóméknál volt szülinapozás&névnapozás. ergo szombat bukó.

Vasárnap délelőtt makkoltam a kertben meg a garázsban, hogy azzal is haladjunk. Edit ment futni, kipróbálta az új LIDL-s (!!) futócipőjét. Csodák-csodája jó. Ebéd. Mondom 3-kor megyek futni nincs mese. 2-kor elkezdett masszívan esni és el sem állt sötétedésig. Hát ez meg is pecsételte a vasárnapi futásomat.

Igy maradt az este, kibontottam egy kis üveg pezsgőt és nyomtam pár fekvőt. A jobb vállam még mindíg szar.

2017. február 26., vasárnap

Yours Truly 2017

Terveztem ezt januárban is, de akkor kifogás dömping volt, úgyhogy nem is voltam futni. A februárira meg szerveződtek is a helyiek, bár, mint kiderült elég kevesen voltunk/voltak. De ez nem is volt baj, mert valahogy pont jó arcok jöttek el. Szóval hajrá. 
Visszafogott 6 percesben indultunk el, bár rögtön előretörtunk egy nagyobb darab futóval, akiról kiderült, hogy rendőr. Na, már megérte kimenni :). Ő csak 10 kilit ment, így bevártam a következő bojt. Hárman futottunk végig, tök jót dumáltunk, aztán kicsit gyorsítottunk is. Megintcsak előjött, hogy pontosan éreztem meddig bírom és honnantól kezdett nagyon nehéz lenni. Ez most 21 kilinél történt meg. De azért behúztuk 6 percesen belülire és nem purcantam ki. 
idén ennél hosszabb távokat nem tervezek, inkább gyorsítani fogok meg kerózni.

2017. február 20., hétfő

.

Le akarok fogyni basszameg. Minden, de MINDEN sokkal jobb lenne, ha nem 90 kiló lennék, hanem mondjuk 80 vagy akár 83. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ

2017. január 23., hétfő

idei első 20+

Tegnap sikerült megfutnom az idei első 20 felettit. Igaz, csak 300 méterrel lett 20 felett, de akkor is.


Hogy ennyi lett az annak is köszönhető, hogy láttam Szabibácsi szombati edzését és mondom ne maradjak már le még jobban. Aztán meg annak, hogy szembejött pár sporttárs a tricepsztől és velük még futottam egy kis odavisszát. 
Délután még fúrtam, faragtam, estére olyan voltam, mint akit összevertek. Viszont 10 után nem sokkal ágyba kerültem így majdnem 8 órát sikerült aludnom és jelentem jól vagyok! A jobb térdem nem lett rosszabb, mint eddig ami megnyugtató. Persze jobb se lett, de február közepéig - akkor van időpontom - nem várok nagy változást. 

2017. január 4., szerda

régi szokások

- tankoláskor a fogyasztást kiszámolni
- kiadásokat, bevételeket felírni

...vicces. Ezt még tavaly, 2016 januárban kezdtem el írni. azzal a céllal, hogy régi szokásokat hagyjak el amik időrablóak és semmi értelmük. az elsőt a mai napig csinálom, de végülis annyira nem időrabló. a másodikat meg egyszerűsített formában csinálom nyár óta.

De mi a lényeg? Hogy vegyük észre azokat a dolgokat az életünkben amikhez ragaszkodunk de már szinte észre sem vesszük, ellenben megakadályoznak minket abbanm hogy tovbblépjünk, vagy új, hasznos dolgokat kezdjünk el. Ok, ez tök általánosan hangzik. De ha egyszer ez volt a fejemben és most ezt kellett leírjam akkor ez van.

új év, új fogadalmak

Na de most aztán tényleg be is lesz tartva az összes! Mégpedig:

Testsúly: 85 kg február végéig, 82 kg április végéig. (Most 90 kg, de csak a Karácsony miatt)
Úszás: 100km
Bringa: 2000km
Futás: 1600km ...mármint ennyi km-t gyűjtök ezekből 2017-ben.

Legjobb félmaraton: 1:40.

Legalább egy triatlon verseny, akármilyen táv. A nagyatádi családi váltón felül persze.

De ha röviden kellene célt felállítani, akkor a kevesebb restség lenne a jelmondat. Az utóbbi években azt hiszem csak vegetálok. Hitegetem magamat egy 1:35-s félmaratonnal, amit 80 kilósan biztos le tudnék futni. De közben édességgel tömöm magam és mindig holnapra tolom a diétát. A másik banális gond az alvásmennyiség. Nekem is kell a 8 óra, mert teljesen másnak érzem magam amikor mondjuk két nap zsinórban lefekszem 10-kor és kialszom magam. És nem óracsörgésre próbálom feléleszteni magam, ha úgy dob ki az ágy. Energikusan meg minden. De hát csak ott maradok a TV előtt, kapcsolgatom, stb. Naszóval ennek is vége kell, hogy legyen. 

A céloknak meg reálisaknak kell lenniük. Tavaly jó, ha 1000 km futás összejött. De volt már 2100km is egy évben Az 1600 reális. A bringát meg jó korán el fogom kezdeni, vagyis februárban. Nem akarok sok km-t gyűjteni ekkor még, de úgy akarok nekivágni az áprilisnak, amikor már megbízhatóan jó idő van, hogy ne legyen gond az 50-60 km egy edzésen és meg tudjam tekerni a 100+ -t is hétvégén. Az úszáshoz meg elég sztem heti 2x lemennem. Na hát ennyi. Ja és rendszeresen írok, nem mintha bárki olvasná, de ezzel is spannolom magam.