2014. február 24., hétfő

Yours Truly 25 - február

Megvolt a februári is. Eredetileg többet terveztem (eredetileg mindig hosszabbat, többet, gyorsabbat tervezek), de aztán a lassan múló betegségre hivatkozva meggyőztem magam, hogy maradok a 25-nél, de egy kicsit megnyomom. Ez sikerült is, bár ennek köszönhetően nem volt társaságom, csak az utolsó 10-12.5 km-re. A tempó persze megint visszaesett az uccsó 5 kilin. Sztem a súlyom miatt. Ja, folyton panaszkodom, de tenni nem teszek érte sokat. Pedig milyen jó lenne 7 kilóval könnyebben, ugyanilyen erőbedobással futni. Végül 2:17 lett a 25km, bár az endomondo szerint hiányzott még fél kilóméter hozzá. Egyúttal felavattam az új cipőmet is. Méret jó. Új vízhólyag a sarkamon (wtf?!) de lehet, hogy a zokni miatt.
Viszont a betegség nem múlik, minden reggel borzasztóan ébredek, el vagyok dugulva, meg vagyok halva. Ma reggel is akartam menni úszni, felkeltem, megreggeliztem, de aztán csak visszafeküdtem. Mondjuk lelkiekben ehhez hozzájárult az is, hogy tengap este vettem észre, megint otthagytam az usziban az összes segédeszközömet (bólya, teki, tea, lábgumi). Viszont most a kondorosiban, ergo nem biztos, hogy meglesznek azok :(

2014. február 22., szombat

megint új cipő

Megvettem az idei új cipőmet is. Ha jól emlékszem tavaly is valahogy ilyenkor vettem. Akkor angliából rendeltem a sportsshoes.com-ról. Sikerült egy fél számmal nagyobbat rendelnem, mint szerettem volna, de azért valahogy elhordtam a csukát. Most viszont egészen tudatos vásároló voltam, maradtam az asicsnél, méretet tudtam, stabil csukát akartam. Bementem a nyúlcipőboltba (ennek a pesti boltjában vettem a csukámat két éve, illetve az Uniqa-nak van némi kedvezménye hozzájuk) és kértem vmit a fenti paraméterekkel max 25E-ért. Egyből ajánlott a hölgy egy 28 ezres csukát. Ez olyan tipikus :) De mindegy. GT 2000. Jó volt. Felpróbáltam egy sima fehéret is, majd a család többségi szavazása után maradtam a kéknél. Néztem még egy brooks-t is, de ma nem volt kedvem a márkahűtlenséghez. Akartam még venni vmi hosszúszárú se nem vastag se nem vékony zoknit. Elsőre persze egy nike-t mutatott 3.500ért. Bakker ezt tanítják?! Végül kértem vmi olcsóbbat és kaptam 3.000ért (minusz 10% uniqa kedvezmény, oh-yeah) 3 pár asics zoknit. Jó lesz nagyon. Egy kép az új csukáról, meg egy csopotkép :-) Ha holnap jó idő lesz, fel is avatom. De ha esik, akkor nem!
asics generation

2014. február 18., kedd

a Világ végveszélyben

Nagyjából szombat délután kezdtem el érezni, de igazán vasárnap dél körül hatalmasodott el rajtam valami nyavalya. Fáj a torkom és érzem az alien-t a fejemben itt belül. A gyerkőcöt is gyűri, köhög szegény. Namost, hogy ő kapta el tőlem vagy én tőle az örök rejtély marad. Tegnap azért voltam úszni és ma tervezem, hogy lemegyek futóedzésre. De vigyázzon mindenki! Mert, ha engem akinek aztán iszonytatóan erős az immunrendszere ilyen szinten meg tudott támadni ez a dolog, akkor a világnak annyi! Én szóltam...

2014. február 15., szombat

a tél monnyon' le!

A múlt hét egészen szorgalmasan telt, már ami a sportot illeti. Ugyan úszóedzésre nem vitt le a lélek, de résztávos futáson voltam és jó is volt. Viszont a hétre bejött egy utazás, ami miatt hétfőtől csütörtök estig nem voltam itthon. Mivel későn értem haza, egy kevés alibi-hasazáson kívül más nem volt. Tegnap Valentin nap, voltunk squasholni, meg este toltam egy kis csajos zona edzést :)
Ma meg elmentem hosszút futni. Azon túl, hogy az endomondo vs polar s1 mérés ismét megdöbbentően ugyanazt az eredményt hozta, még jó idő is volt. De jó is lenne, ha ez így maradna. Jól ment a futás, jó tempót mentem, a táv 2/3 áig nem lassultam és mindezt amellett, hogy majd' egy hete nem futottam. Holnap reggel megyek úszni, este meg ha olyan hangulatban leszek még tolok egy 8 km rövid futást.

2014. február 1., szombat

Decathlon

Ez olyan lehet nekünk, amatőr sportolóknak, mint nőknek a butik. Imádok bemenni, szétnézni és nehezen jövök ki úgy, hogy ne vegyek ott valamit.Karácsonyra kaptunk egy-egy ajándékkártyát a feleségemmel és már volt pár dolog amit akartunk venni, így olyan délután 5 felé neki is indultunk. Elég sokan voltak, már azon tanakodtunk, hogy valami akció van. De mire összeszedtük magunkat meg amit venni akartunk, szerencsére már lement a tömeg. Márk kapott egy arena úszószemüveget, Edit egy király úszódresszt, magamat megleptem egy új úszószemüveggel (na nem mintha ez annyira kellett volna :-) ) és pár súllyal a kézi súlyzókhoz. Jövő héten még egy hosszú úszógatyát is veszek. Jah és ma befizettem a Balatonman nevezést amiért kaptam egy faja kis technikai atlétát, amilyenek még nem volt eddig. Legyen már tavasz!