Old Lake Man 2020 középtáv

Tavaly óktóber óta edzővel (Garas Attila – Aticoach) készülök. Ennek a 9 és fél hónapnak a „gyereke” lett most ez a verseny.

Sosem éreztem még ennyire erősnek magam bringán és érzem, hogy ezt még bőven lehet fokozni.

A hétvégét 87 kiló körül kezdtem. Érdekes, hogy mindenki megjegyzi mennyit fogytam, miközben csak kb 3 kilóval lettem kevesebb. De azt masszívan leadtam az biztos.

A szombatra előírt brick edzést sajnos kihagytam, reggel nagyon szar idő volt, nem akartam elázni, utána pedig a feleségemnek – egyéniben indult életében először! – és a fiamnak segítettem, aki váltóban futott 10 kilit. Hősök mind a ketten!

A kajálás szombaton némileg hektikus volt, de igyekeztem inni egész nap és délután a tésztapartin ettem egy grízes tésztát.

Eljött a vasárnap. Szokásos reggeli (szendvics, narancslé) kávé. Sikerült a nagydolgot is rendben elintéznem, ezen azért szoktam parázni. Összepakolás, csekklista, ma nem maradt otthon semmi.

Időben odaértünk (könnyű annak akik helyben lakik) bedepóztam. Itt találkoztam az edzővel is. Sajnos elég távol lakunk egymástól, így kb ez volt a harmadik személyes találkozás. Elindultunk a rajthoz, itt még ettem egy zabszeletet ( decathlonost) ez pont jó volt. Kaja szempontból csináltam amit megbeszéltünk és tele gyomorral, de nem túlzabálva álltam a parton. Neoprént felvettem, ez jó döntést volt. Bár régen úsztam benne utoljára, de nem hátráltatott.

Úszás - Kicsit izgulva vártam a rajtot, de nem azért nem nagyon. Szélről kezdtem, nem akartam verekedni. Hamar felvettem egy kényelmes utazótempót. Minden harmadikra vettem levegőt, minden harmadik levegővételnél előrenéztem. Mivel volt rajtam pulzusöv, figyeltem a pulzust is néha, csak kiváncsiságból, no meg, hogy nehogy elszálljon. Amikor 140 alá ment, azt már jónak gondoltam. Más érdekes dolog itt nem történt.

Depo1 – Idő volt lerángatni magamról a neoprént és áttörülközni kicsit, hogy feljöjjön a zokni, de más gond nem volt. Ettem gyorsan egy gélt, ahogyan azt az edzővel előre megbeszéltük. Én bringáscipőben futok ki a depóból, majd meg kéne tanulnom mezitláb és úgy felpattani a bringára és menet közben felvenni a cipőt.

Bringa – figyeltem, hogy ésszel, lassan kezdjek. Nem zavart, hogy mennek el mellettem. Pulzus teljesen rendben volt, persze rögtön az elején jöttek az ismerős emelkedők, itt kicsit elszállt, de utána gyorsan vissza is esett, láttam, hogy ez rendben lesz. Minden jól ment, pulzust és kajálást figyeltem végig. Néha úgy éreztem, hogy jobban kell toljam, mert ugyan haladtam, de a pulzusom csak 130 – 132 körül volt. Terv szerint 136 – 140 között kellett volna tartani. Lassan fogyott a két kulacsból az innivaló, pedig ittam rendszeresen és locsoltam is magam, de sztem elég lett volna a két kulacs. A végén már csak azért dobam le őket, hogy cserélve legyenek és sztem a feladott iso rosszabb volt, mint a saját sponser iso-m. Amit elrontottam – a sótablettát alufóliába tettem és gy tettem a felsőcsőre erősített táskába. Na ezt ahogy volt el is ejtettem kivételkor. Sőt egy félig üres gélt is elejtettem rögtön ezután. Páromnál volt sótabletta, így a második kör után egy szemet be tudtam venni. Amúgy sótablettát most először használtam. Más izgalom nem volt, a bringa jól ment, csak kis fáradtságot éreztem a vége felé, de nem volt vészes. Egy pisilésre megálltam a második körben, ez sztem 2-3 percet jelentett. Esetleg ha ezt ki tudtam volna tolni futásig, ott kevesebb időt vesztettem volna. Passz.

Depó2 – semmi extra. Bekocogtam bringáscipőben, cipőcsere, egy gél itt is aztán kimentem futni

Futás – na ez érdekes volt és a legjobb rész! Ésszel kezdtem. Rögtön vhogy azt éreztem, hogy jól megy. Nem voltak fáradtak a lábaim, de mondom nyugi, ilyenkor mindig ez van, aztán 2 kili után jön a belassulás. Megelőzött egy spori, ő is akkor kezdte a futást. Utolértem. Két szót váltottunk, de aztán éreztem, hogy lassú a tempó. Olyan volt az egész, mintha csak egy fárasztó munkanap után most jöttem volna le futni. Mintha bringa közben vmi tök más izmokat használtam volna! Hagytam, hogy menjenek az 5:45 körüli ezrek. Minden ponton frissítettem, locsoltam magam. Első kör után, mikor nem jött a szokásos lassulás, elkezdtem bátrabban futni. Gondoltam majd 10-nél meglátjuk mi a helyzet. De a helyzet csak jobb lett. Edzőtől minden körben kaptam pár dícsérő szót, ez jól esett. A fiam edzője is kint volt pályát biztoítani, ő is szólt, hogy jó a mozgásom. Ő gyakrabban lát, amikor pályán edzünk. Harmadik körben már nem óvatoskodtam. Előzgettem az embereket, frissítettem. Minden körben ettem egy sótablettát és egy gélt. Nem fogytam el a végére sem, igaz kicsit éreztem a száraz kaja hiányát, de csak kicsit voltam éhes. Nagy örömmel, látva, hogy jó időt mentem futottam be.

Verseny után sem volt meghalás. Kicsi hányinger, de nem sok. Nagyon jó verseny volt!

Két kérdés motoszkál bennem:

-          Ha így, 9 hónap irányított felkészülés után 5:54 sikerült, akkor itt a vége, ebből már csak perceket tudok lefaragni, vagy van esélye az 5:30-nak?

-          Kenesére is megyek szeptember közepén. Ott esetleg toljam meg jobban az úszást és a kerót? Nem sokkal csak kicsit gondoltam.

emlékverseny

Most aztán leírom még ameddig friss az élmény. Két helyről is ajánlották ezt az emlékversenyt, pont jól is jött ki, mert Tatán volt, volt táv a fiamnak is és egy tempós 14 km jól jött a jövő szombati Siófok félmaraton előtt. Az időjárás is ígéretes volt és be is jött. Volt ugyan eső tegnap, de egy kevés sáron kívűl semmi nem volt. 

Kimentünk időben, de csak azért jött ez össze mert nagyon közel volt :) volt parkoló, minden ideális. Márkot elláttam jótanáccsal, aztán beálltunk a gyerek rajthoz. Meglepődtem, hogy milyen kevés kiskölök jött el. Rajt. Márk persze nekiiramodott, mintha 200 métert kéne futni. Nem akart leszakadni az elejétől. Aztán beálltunk egy tűrhető tempóra, de még ekkor is féltem, hogy be fog halni. Fordító és még mindíg ment neki. Kicsit lassultunk a vége felé, de átlag 5 percessel (!!!) behúztuk. És ami a legjobb, hogy ezzel dobogóra is tudott állni. Büszke vagyok rá.

Délben jött a két körös, 14 kilis táv. Gondoltam elindulok 5 percesben, aztán meglátjuk tudom-e tartani. Kicsit féltem, mert elég sok gyorsnak kinéző csóka gyűlt össze. Naszóval toltam a tempót, néha gyorsabb voltam, néha kicsit kimentem, de összességében jól ment. Jó a V800-ban, hogy automatikusan köridőt mér egy kilinként és zizeg is, ergo le lehet csekkolni a tempót. Volt társaságom is, de az első kör második felében leszakadt rólam. Aztán be tudtam előzni pár embert. Jött a második kör, mondom tartom a tempót ameddig megy. Két újabb embert meg tudtam még előzni, bár engem is megelőzött valaki. Jó érzés volt, hogy megy, van bennem szufla. Kerek öt perces átlaggal lement a 14.1 km, de sajnos még korosztályos dobogót sem csíptem meg. Talán majd egyszer.

A tatai Öreg tó

Hát nem véletlenül futnak olyan sokan a tó körül. Egyrészt mert szép, aztán mert gyönyörű, de komolyra fordítva: sok helyen árnyékos, erdei talaj, elég nagy, hogy ne legyen unalmas, de nem túl nagy, hogy csak hosszú futásra legyen alkalmas. A tegnapi futás során kétszer is meg kellett állnom fotózni. Hiába volt kissé giccses a naplementés táj és a telefon képe nem is adja vissza teljesen, de nekem akkor is tetszett. A vihar miatt kidőlt fa meg durva. Mikor először láttam, még nem volt így eldolgozva a föld a gyökerénél, helyette jó nagy üreg volt ott. De így se rossz.

Tatai minimaraton

Megpróbálom nem elkövetni azt a hibát, mint sokszor - nem írni azonnal és aztán hagyni feledésbe merülni az emlékeket. Szóval.

Mivel ideköltöztünk, hát szinte kézenfekvő, hogy az összes létező tatai futóversenyen részt vegyek. Mondjuk egyet kapásból ki is hagytam, de az elég drágának tűnt. De ezt a minimaratont nem akartam elmulasztani, már csak azért sem, mert Peti barátom mondta, hogy jönnek a sógorával. Kiválló.

A versenyre péntek délután, előző nap neveztem, mert így még ötszáz kemény forinttal olcsóbb is volt (további négyszázat spórólhattam volna, ha van Tata kártyám, de még nincs) és nem is akartam kapkodni. Azért is jó volt, hogy kimentem, mert tudtam két szót beszélni egy sráccal akinek polar v800 figyelt a csuklóján. Na ez remélem egy másik post lesz :)

Szóval másnap jöttek Petiák, jött a család is, jó, hogy frankón le lehet ülni az albi kertjében.

Kikocogtunk a versenyre (ez is mekkora már, hogy itt van pár sarokra az egész), kicsit vártunk, izgultunk, aztán elkezdődött. Chipes időmérés, nem semmi.

Nem voltunk kevesen, ehhez képest nagyon nem volt gond az előzgetéssel. Udvariasan hátúlról indultam, 5:20-ban akartam kezdeni, hogy aztán majd meglátom. A mostani futások tempójához képest ez elég merész tempó volt. 

De aztán legnagyobb meglepetésemre nem lassultam, sőt! végig előzgettem és mondhatni végig egyben voltam, jól ment a futás. Élveztem a versenyzést, ahogy egyre több és több embert előzök le, meccselek kicsit ezzel-azzal. Végül 1 óra 3 perccel abszolváltam a 12.2 kilómétert. Egész elől végeztem, mármint úgy az első harmad vége felé. 

Másnapra elég komoly izomlázam lett, még ma is éreztem. Egyenlőre nem tudom mi lesz a következő verseny, de született egy komoly elhatározás: Ironman újra, 2017-ben.

Hello Tata!

Nem, nem vagyok ennyire bunkó, hogy így köszönnék egy idős bácsinak, neeeem. Hanem az van, hogy megérkeztünk ebbe a tényleg tök jó kis városba. Hivatalosan június 15-n, bár már 13-n este is itt aludtunk. Az volt az a hétvége, amikor átkültöztünk. Elég kemény volt. Párom ugye már 8 hónapos terhes, de csomó barát eljött segíteni és még sógorom is eljött a párjával és egy furgon+utűánfutó kombinációval. Anyósom is itt volt ezen a héten, segített pakolni és megint mindketten rájöttünk, hogy három napnál többet nekünk nem szabad egy helyen lennünk. Sajnálom ezt a részt. A költözés brutál fárasztó volt és egy nagy tanúlság, hogy ha legközelebb költöznénk, tuti, hogy költöztető céget fogadunk fel, illetve a dobozokra ráírom, hogy mi van bennük. Egy rész ugyanis még most is kipakolásra vár. Pl a polar órámat is csak tegnap este találtam meg, aztakutyafájátneki.  

Tata gyönyörű és programokkal teli. Márk szerencsére nagyon szereti, a ház is jobban tetszik neki, mint a miénk. Pedig egy pár dologban kényelmetlenebb, de azért örülök, hogy ő a jó oldalát látja. Bőven van még mit alakítani, de amúgy élhető kecó.

A város szép. Majdnem minden hétvégén van valami program. Olyan, mintha egy hosszú nyaraláson lennénk. Hétfőn szántam rá végre magam, hogy elmenjek egy rövidet futni. Mivel nem ismerem még annyira a környéket és tudtam, hogy nem leszek vmi jó formában, a kisebbik tavat (Cseke tó) céloztam meg. Legnagyobb meglepetésemre elsőre odataláltam. Gyönyörű! Frankón körbe lehet futni, egy karika kb két kilóméter. Rengeteg futó, volt egy 7 pontos is :) Viszont én bitang mód elfáradtam attól a két kör + oda-vissza távtól! Még izomlázam is lett. Úgyhogy most megint az alapoktól kezdem visszaépíteni magam. Augusztus első hétvégéjén lesz itt futóverseny, arra mindenképp el akarok menni. Na, folyt.köv.