2012. június 29., péntek

magic

nemrég, ahogy épp a külső gumit szereltem a montimon - kitudja hányadszorra - vettem észre, hogy a kerekeken, pontosabban a küllőkön van egy-egy fényvisszaverő prizma. Mi a bánat ez?! gondoltam magamban és azzal a mozdulattal le is kaptam őket. Még az is átment az agyamon, hogy az meg hogy lehet, hogy eddig erre fel sem figyeltem?! Aztán most nézegettem korábban és nem is annyira régen készült fotókat a gépről és azokon nincs rajta. Na most két eset lehetséges. Vagy a fiam tette fel ezeket merő mókából (bár még csak 4 és fél, de meglepő dolgokra képes, igaz inkább az eltüntetős fajta varázslatokhoz ért) vagy a bringás srác rakta fel vagy ajándékból vagy valaki más kért ilyet a bringájára és összekeverte. Na mindegy, inkább ez utóbbira gondolok. Vagy feltolom párom brinyójára, vagy visszaviszem a srácnak VAGY elfelejtem hova is tette levétel után és ezzel pár évre megoldottnak is tekinthetem a problémát.

2 megjegyzés:

  1. ha jól tudom ez a prizma cucc kötelező tartozéka a bringának. Semmire sem jó, de legalább kreténül néz ki a bicaj :). Én is leszedtem, pedig annyira kedvesen feltették rá anno a boltban.

    VálaszTörlés
  2. Hát igen, olyan boltba-elugrós feelinget ad a bringának :-)

    VálaszTörlés