Az internet tele van sikersztorikkal. Mindenki hős. A maga kis hőse. Lefogyott, megcsinálta, sőt nem is akárhogy és a többi.
Hát az én történetem nem ilyen. Én feladom, majd újrakezdem. Elhatározom, de mikor ott lennék, hogy csinálni kell, akkor megbeszélem magammal, hogy most inkább miért mégse és majd legközelebb. Rengeteg triatlon versenyt adtam már fel, szerintem többet, mint a nagy átlag. Jó, nem a rövid távokról beszélek. A másik meg a súlyom. Télen hipp-hopp hagyom felszaladni olyan szintre, amivel kifejezetten nehéz és nem is egészséges mondjuk futni. Az már szinte mellékes, hogy undorodom magamtól a tükörben. Tavasszal nagy nehezen lefogyok, ekkor a futás is jól megy, majd megfogadom, hogy most aztán megtartom ezt a szintet, nem lesz visszahízás. De lesz. Minden ősszel.
Azt hiszem álmokat kergetek. Hiszen az alkatom nem kimondottan triatlonos alkat. A motivációm sem olyan erős, nem küzdök a rákkal, nem mondta az orvos, hogy ha így folytatom tovább meghalok és akkor most jól szembenézek a halállal. Nem. Csak élek. Öregszem. Pocakosodom. Őszül a hajam. Gyakran hagyom abba hamarabb a futást, mert olyan jól meg tudom magyarázni magamnak most miért elég pont ennyi. Reggelente harcot vívok az ággyal ha úszáshoz kéne extrém korán kelni és ezt a csatát gyakran nem én nyerem.
Jók azok a motiválós képek a facebook-n, hogy ha fáradt vagyok azért megyek futni, ha friss, akkor meg azért. És a hasonlók. És esküszöm úgy elhatározom magam, akkor amikor munkába megyek, hogy de ma este aztán rommá edzem magam. De este, amikor itt lenne az idő...
Ma volt a YT januári állomása. A hét futás szempontból nem úgy sikerült, ahogy terveztem (bár kondizás és úszás szempontból egész tűrhetően, vagyis majdnem terv szerint alakult) de erre a vasárnapra, egy hosszú 25 kilit beterveztem. Már több éve szervezik itt a YT-t, ráadásul pont a lakóparkban, ahol lakom. Ergo kényelmes kisétálni és körözni. De msot talán pont ez volt az egyik tényező, ami miatt elment a kedvem az egésztől. De annyira, hogy talán a februárira el sem megyek. Jó, a hó is esett, de olvadt is és ettől igen fos idő lett. Meg időszűkében is voltam. És nem is igen lett futótársam sem. Na ugye ez már elég indok? :) Naszóval szűk 12 kili lett a dologból.
Na de majd a jövő hét! (már én sem hiszem ezt el...)
Na de majd a jövő hét! (már én sem hiszem ezt el...)
Ahhoz képest, hogy motivációs gondjaid vannak, annyira nem néz ki szarul az edzésnaplód januárja. Jó, nem ultra távokat futsz, de mozogsz heti rendszerességgel 3-4 alkalommal, ami bőven az átlag felett van. Szerintem ez tök jó. Nem tudom mennyit járnál úszni, ha így is eljutsz heti 1-2x uszodába és sokszor kikapsz az ággyal szemben :).
VálaszTörlésÉn amúgy már eljutottam arra a szintre, nem tudom hogyan, hogy nem kell kikapnom reggel az ágytól, vagy du a fáradtságtól, hanem sokszor örömmel megyek sportolni, egyedül az úszás az, amire kicsit nehezebben veszem rá magam az átlagosnál.
De emlékszem még igen jól arra, amikor kín szenvedésnek éltem meg minden egyes futást. De valamiért mégis csináltam.
Lehet túlzottak az elvárásaid és emiatt éled meg az egészet sikertelenségnek, pedig éppen hogy sikerként kéne felfognod az egészet és örülni, hogy Te legalább sportolsz! Mennyien nem teszik ezt! És igen, mindenki elgyengül, mindenkinek vannak rosszabb időszakai. Én már elengedtem azt, hogy IM-eket akarok csinálni évente, vagy hogy folyton versenyen kényszerteljesítsek, most már többször élem meg a sportolást ténylegesen a sportolási értéke szerint, és persze készülök becsülettel 1-1 versenyre, de nem életcél. A sport lett az életcél.
Fel a fejjel! Hajrá! Találkozunk mi még versenyen!
Köszönöm szavaid!
VálaszTörlésTök igazad van és tök jó, hogy adtál egy képet kívülről.
Valóban nem mindegy, hogy kikhez hasonlítja magát az ember. A nagy átlaghoz, vagy azokhoz akikkel együtt sportol. Ami miatt azt érzem, hogy álmokat kergetek, az pont az, hogy nem az átlaghoz hasonlítom magam, mert tűl könnyű olyan embert találni, aki kevesebbet mozog, jobban el van hízva stb. De nekem a sport eddig olyen dolog volt, ami különlegessé tett. És most azt érzem, ehhez már nincs kedvem. Pedig futni, úszni jó. És tök jó erzés egy keményen végigcsinált edzés után a fáradtság. Csak mostanában olyan sokszor torpanok meg mielőtt akár csak belekezdenék egy edzésbe.
És elengedni is nehéz a dolgokat. Most már "csak" ott tartok, hogy félmaratonon akarok fejldőni, Triatlon versenyre max az íze miatt megyek el,ha elmegyek. Eh. Kesergés helyett is inkább edzeni kéne...
Tritalon versenyen nekem is hasonló a célom, az íze, az élmény miatt megyek, nem az idő javítása miatt. Mivel nem is készülök rá speciálisan, így nincs különösen elvárásom, egyszerűen végig csinálom a lehető legjobban és kész. Plusz élvezem, mert ezek azért élvezetes versenyek. De nem is megyek olimpiai távnál hosszabbra...
VálaszTörlés