2015. január 25., vasárnap

Álmokat kergetek

Az internet tele van sikersztorikkal. Mindenki hős. A maga kis hőse. Lefogyott, megcsinálta, sőt nem is akárhogy és a többi. 
Hát az én történetem nem ilyen. Én feladom, majd újrakezdem. Elhatározom, de mikor ott lennék, hogy csinálni kell, akkor megbeszélem magammal, hogy most inkább miért mégse és majd legközelebb. Rengeteg triatlon versenyt adtam már fel, szerintem többet, mint a nagy átlag. Jó, nem a rövid távokról beszélek. A másik meg a súlyom. Télen hipp-hopp hagyom felszaladni olyan szintre, amivel kifejezetten nehéz és nem is egészséges mondjuk futni. Az már szinte mellékes, hogy undorodom magamtól a tükörben. Tavasszal nagy nehezen lefogyok, ekkor a futás is jól megy, majd megfogadom, hogy most aztán megtartom ezt a szintet, nem lesz visszahízás. De lesz. Minden ősszel.
Azt hiszem álmokat kergetek. Hiszen az alkatom nem kimondottan triatlonos alkat. A motivációm sem olyan erős, nem küzdök a rákkal, nem mondta az orvos, hogy ha így folytatom tovább meghalok és akkor most jól szembenézek a halállal. Nem. Csak élek. Öregszem. Pocakosodom. Őszül a hajam. Gyakran hagyom abba hamarabb a futást, mert olyan jól meg tudom magyarázni magamnak most miért elég pont ennyi. Reggelente harcot vívok az ággyal ha úszáshoz kéne extrém korán kelni és ezt a csatát gyakran nem én nyerem.
Jók azok a motiválós képek a facebook-n, hogy ha fáradt vagyok azért megyek futni, ha friss, akkor meg azért. És a hasonlók. És esküszöm úgy elhatározom magam, akkor amikor munkába megyek, hogy de ma este aztán rommá edzem magam. De este, amikor itt lenne az idő...

Ma volt a YT januári állomása. A hét futás szempontból nem úgy sikerült, ahogy terveztem (bár kondizás és úszás szempontból egész tűrhetően, vagyis majdnem terv szerint alakult) de erre a vasárnapra, egy hosszú 25 kilit beterveztem. Már több éve szervezik itt a YT-t, ráadásul pont a lakóparkban, ahol lakom. Ergo kényelmes kisétálni és körözni. De msot talán pont ez volt az egyik tényező, ami miatt elment a kedvem az egésztől. De annyira, hogy talán a februárira el sem megyek. Jó, a hó is esett, de olvadt is és ettől igen fos idő lett. Meg időszűkében is voltam. És nem is igen lett futótársam sem. Na ugye ez már elég indok? :) Naszóval szűk 12 kili lett a dologból.

Na de majd a jövő hét! (már én sem hiszem ezt el...)